Hirtelen sípolás töri meg a csendet a dzsungelhangulatot árasztó kertben, a rozsdás villamos ajtajai kivágódnak, lámpái kigyulladnak. 

Itt az idő! A kislány szíve nagyot dobban. Már órák óta nézi a különleges járművet, ami eddig némán és sötéten állt. Olyan az egész, mintha álmodna. Egy mesebeli állomáson várakozik, mellette ül Frici, a macskája, körülöttük neonzöld növényzet világít a koromfekete éjszakában. De biztosan tudja, hogy nem alszik, s nemcsak a csípések miatt, amelyek nyomai a kézfején sorakoznak. Hogy lehetne mindez csak álom? Hiszen másfél éve minden éjjel eljön ide. Ennyiszer nem lehet ugyanazt álmodni. Igaz, a villamos fénytelen és mozdulatlan maradt minden éjjel, csak egyetlen egyszer adott ki ugyanilyen hangot, pontosan egy évvel ezelőtt, Szent Iván éjszakáján. Akkor elszalasztotta a lehetőséget, hogy felszálljon rá, most nem tétovázhat.

Végre mozdul, lép előre párat. Aztán megint megáll, nagyot sóhajt. Szeme megtelik könnyel. Megteheti? Elbizonytalanodik. A szülei biztosan nagyon szomorúak lesznek. Megrázza magát. Ők nem a szüleim! Hazudtak nekem! Dühös gondolatai erőt adnak, és újra nekiindul. Keserűséget érez, amint eszébe jut a három évvel ezelőtti beszélgetés, amit véletlenül kihallgatott. Sokkolta a hír, hogy akik nevelték, nem a vér szerinti szülei. Csecsemő korában találták őt egy kosárban, itt a közelben. Amikor ezt megtudta, megfogadta, hogy kinyomozza kik az igazi szülei és elszökik hozzájuk, amint lehet. Most van itt az alkalom! 

Vagy mégsem? Megint megtorpan. Egy szelíd, mosolygós arc jelenik meg képzeletében. Drága kicsikém! Kedves női hang suttogását hallja a fülében. Én kis tündérkém, csatlakozik egy mély, férfihang is. Majd sorra jönnek a szép pillanatok. Gyertyák a születésnapi tortákon, éneklés a karácsonyfa körül, szánkózás a közeli domboldalon, hóangyal a kertben, kirándulások, nyaralások, mesék, játékok végtelen sora. Ezek az emberek szeretik őt, akkor is, ha nem az édes szülei! Mennyi mindent megtettek értem! Hogy hagyhatnám itt őket?

Lehajtja fejét, egyet hátralép- Ám ekkor gondolataiban egy éteri nő bukkan fel, akit még csak álmában látott. Szólongatja: Pannuskám! Édes kislányom! Gyere, várlak! Kezét nyújtja és mosolyog.

Menni vagy maradni? A lány előre görnyed, vállait húzza a nehéz döntés súlya. Körülnéz, segítséget várva, de csak a mindent benőtt buja növényzet veszi körül. Évtizedek óta nem járt itt senki rajta kívül.

Mi van, ha csak képzeli az egészet? Lehet, hogy nem is létezik az a másik világ, ahova át akar jutni. Talán csak túl sok varázslós mesét olvasott. 

Próbálja végiggondolni, hogyan is jutott idáig. Volt egy visszatérő álma egészen kicsi kora óta. Ezt a kertet látta benne, meg a villamost. Ő beszállt, és hirtelen egy pillangókkal, virágokkal, madarakkal, énekszóval, mézillattal teli réten találta magát, ahol tündérek táncoltak. Egyikük odajött hozzá, felkapta, körbe-körbe pörgött vele, kacagott és a fülébe suttogta: Már nagyon vártalak!

Mindez csak álom maradt addig a napig, amíg ki nem derült az eltitkolt igazság. Akkor más értelmet kapott, sok más dologgal együtt. Például azzal, hogy ő mindig különbözött a többi gyerektől. Hozzá beszéltek a fák, bokrok, kövek, épületek, fülébe suttogtak a napsugarak, a szellő. Eleinte megosztotta játszótársaival mindazt, amit hallott, de ők kinevették, összesúgtak a háta mögött. Miután ezt észrevette, inkább megtartotta magának a furcsaságait. De nem igazán tudott beilleszkedni a gyerekcsapatba. Fakónak, unalmasnak találta a többiek játékát, így inkább könyvekkel szórakoztatta magát. Főként miután talált egy különösen érdekes olvasmányt a szomszéd néni padlásán, ami olyan gyerekekről szólt, akik egy titokzatos másik világban éltek, amilyenről ő álmodni szokott. 

Lehet, hogy a pajtásainak meg a felnőtteknek van igaza? Talán valóban csak ő képzelődik, és a növények tényleg nem tudnak beszélni, s nem létezik más, mint amit látunk?

– Na mi lesz, megyünk már? – rázza fel hirtelen elmélyüléséből egy egészen közelről jövő éles hang.

A lány összerezzen, megfordul, de nem lát senkit. 

– Itt vagyok melletted – kuncog a hang gazdája. A kislány jobbra-balra tekint, de most sem fedezi fel a beszélőt. Talán valamelyik bokor szólt? De hisz ők csak suttogni szoktak.

– Jobbra, lent – jön a flegma kioktatás egy sóhaj kíséretében. A megadott irányban a cicája, Frici ül a lábánál és bámulja őt. Alig tud megszólalni a döbbenettől. 

– Te? Te…

– Persze, hogy én! Ki más? Azt hiszed megtaláltad volna a kertet nélkülem? – horkant megvetően a macska, majd tudálékosan folytatja:

– Szerinted ki intézte úgy, hogy megtaláld azt a könyvet? Ki miatt hallgattad ki a szüleid csevegését? Kit követtél, amikor véletlenül erre jártál?

A kislány végiggondolja az elmúlt három év eseményeit. Valóban, a cicáját kereste, amikor meghallotta a felnőttek beszélgetését, miatta ment fel a szomszéd néni padlására és akkor is őt követte, amikor először idetévedt. Egyből ráismert a kertre, s megtalálta a villamost is. Igaz, az ajtajai zárva voltak, de ezen nem is csodálkozott. Olvasta a kedvenc könyvében, hogy csakis Szent Iván éjjelén, és akkor is mindössze néhány percig működik az átjáró. Fel kell jutnia rá mielőtt elüti a tizenkettőt az óra. Feltéve, ha valóban át akar jutni a másik világba. Oda, ahol talán a szülei várnak rá. Vagy mégsem?

– Ne nézz így rám. A válaszokat nem tőlem fogod megkapni – mordul rá a macska. 

Tavaly éppen így állt és tűnődött itt ezen az éjszakán. De nem tudta rászánni magát, hogy felszálljon. Később párszor megbánta, néha meg örült, hogy maradt. Például amikor mostani anyukája átölelte. Nagyon szereti őt! De közben meg annyira vonzó az a másik, titokzatos világ, ahol talán az igazi szüleivel is találkozhat. 

Megkondul a harang egy közeli templom tornyában. A lány szíve még sebesebben kezd verni. Már csak néhány pillanata van dönteni. Amint elhallgat a harang, a villamos ajtaja bezárul újabb egy évre. Jól emlékszik még az előző évi esetre. Csak néhány lépés választja el a járműtől. A harang újra megkondul. 

– Gyerünk már! – szól a kandúr türelmetlenül és pár ugrással a villamoson terem. 

– Frici! Várj!

Semmi reakció. A macska eltűnik a sárga jármű első ajtaja mögött.

A kislány megrázza magát. Én valójában Pannuska vagyok! 

Elindul Frici után.